Horváth Tamás és Balázs Andi nyerte A Nagy Duettet

A zsűri már nem pontozott, csak a nézők szavazatai számítottak.

A Nagy Duett idei évadának utolsó adásába négy páros jutott be: Csobot Adél és Rózsa György, Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván, Horváth Tamás és Balázs Andi, valamint Tápai Szabina és Takács Nikolas. Mindannyian három-három dalt adtak elő.

Csobot Adél és Rózsa György a Száguldás, Porche, Szerelem című számmal kezdtek, ami nagyon tetszett a közönségnek, majd Kollányi Zsuzsiék következtek Aretha Franklin Respect című slágerével.

Tápai Szabina és Takács Nikolas a Rómeó és Júlia egyik betétdalát adta elő, Balázs Andiék pedig Demjén Ferenc Fekszem az ágyon című számát énekelték el.

A második körben Rózsa György és partnere egy swingdallal érkezett a színpadra, majd Kamarás Iván Majka bőrébe bújt, hiszen a Valahonnant adta elő a párjával.

Andi és Tamás a Meggyfával készült, míg Szabina és Nikolas a Rád Hangoltamat választották.

A harmadik kör után megszületett az eredmény. A műsort idén Balázs Andi és Horváth Tamás nyerte. Második lett Tápai Szabina és Takács Nikolas, harmadikként Csobot Adél és Rózsa György, negyedikként pedig Kamarás Iván és Kollányi Zsuzsi végzett.

Fotó: Chripkó Lili

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!