Sorozatban hetedszer lett bajnok a Juve

Döntetlent ért el a Juventus a Roma otthonában, ezzel megvédte bajnoki címét, hiába győzött a Napoli a Sampdoria vendégeként.

A torinóiak a címvédés reményében léptek pályára, míg a fővárosiak a tabella harmadik helyére pályáztak.

A „zebrák” örülhettek, hogy megúszták kapott gól nélkül, hiszen rendkívül passzívan futballoztak. Dzeko már a mérkőzés elején betalálhatott volna, majd Kolarov és Pellegrini veszélyeztette a vendégek kapuját. A második félidőben jobban felpörgött a Juve, Dybala gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Bő húsz perccel a vége előtt emberhátrányba kerültek a rómaiak, hiszen Nainggolant kiállította a bíró, azonban így sem tudta az Olasz Kupa-győztes három ponttal ünnepelni az újabb bajnoki címet.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!