Fordulatos meccset játszott a Real a bajorokkal

A Bayern múlt heti 2-1-es hazai veresége után nem adta fel a párharcot. A mérkőzés eleje leginkább a münchenieknek kedvezett, a 9. percben alakították ki első nagy helyzetüket. A fehér mezesek túlbiztosították a középpályát, ezért a szélek szabadabban maradtak és ezt próbálta kihasználni a német csapat. A Real első komoly lehetőségére a 23. percig kellett várni. Az első játékrész második felében leginkább a spanyol együttes kezdeményezett, kontrákból akár 2-3 gólt is rúghattak volna. A bajorok két belső védője, Boateng és Hummels gyengébben teljesítettek s ez majdnem sokba került nekik. Összességében akadtak szép megoldások, de több volt a hiba a megszokottnál mindkét oldalon.

Jól kezdték a második félidőt Zidane tanítványai, ennek ellenére nem sikerült megszerezniük a vezetést. Az 51. percben Kassai Viktor büntetőt fújt a vendégeknek, melyet Lewandowski értékesített. Ezután ismét fordulat következett be a találkozón, a Bayern beszorította a Madridot. A 76. percben Cristiano Ronaldo nagy erővel a bal alsóba fejelte a labdát. A meccs 1-1-es állásnál sem dőlt el, hiszen a 78. percben Sergio Ramos öngólt szerzett. A 84. percben Vidal szabálytalankodott Asensioval, ezért megkapta második sárgáját, így emberhátrányba kerültek a bajorok.

A rendes játékidőt 2-1-re hozta Ancelotti csapata, következhetett a hosszabbítás. A ráadásban Cristiano Ronaldo kiegyenlített, majd megszerezte 100. gólját a BL-ben. Az emberhátrányban játszó müncheniek teljesen elfáradtak és összeestek a végére. A 113. percben Asensio is betalált a hálóba. A királyi gárda 4-2-re nyert a Bernabéu stadionban, így összesítésben 6-3-mal továbbjutott az elődöntőbe.

Albert Barbara Andrea

 

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!