Simeone mesterhármasával legyőzte a Fiorentina a Napolit

A Fiorentina hazai pályán 3-0-ra nyert a Napoli ellen az olasz bajnokság 35. fordulójában.

A nápolyi csapat a múlt héten megverte a Juventust, így egy ponttal lemaradva az éllovastól, a második helyen várta az összecsapást. A vendégek számítottak a meccs esélyesének, viszont az utóbbi időben jó formában futballozó „lilák” meglepték őket.

A Napoli az 5. perctől emberhátrányban focizott és ezúttal még szépíteni sem tudott. A firenzei gárda előtt több helyzet is adódott, a vezetést a 33. percben Giovanni Simeone szerezte meg, miután az ellenfél védői nem figyeltek rá és szabadon megindult, majd a hálóba gurította a labdát.

A második félidő 61. percében egy szöglet után az egyik nápolyi játékosról a kapusra pattant a játékszer, ami végül Giovanni Simeone elé került, aki közelről belőtte a második találatát. A vendégeknek komolyabb lehetőségük sem volt, a meccs hosszabbításában egy előredobott labdát követően ismét lemaradtak Giovanni Simeoneről, aki mesterhármast szerzett.

- Fiatal vagyok, sokat kell fejlődnöm. Boldogan focizom a Fiorentinában, bízom a befektetett munkában és a csapatomban. Fontos eredmény született ma, mindent megteszünk az idény hátralévő részében, hogy kivívjuk az indulás jogát az Európa-ligában - nyilatkozta Giovanni Simeone, a mérkőzés játékosa és az Atlético Madrid vezetőedzőjének a legidősebb fia.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!