Simán legyőzték a hollandokat férfi pólósaink

A magyar férfi vízilabda-válogatott több mint három negyeden keresztül nem kapott gólt, így fölényesen, 13-1-re nyert Debrecenben Hollandia ellen a világliga európai selejtezőjének C csoportjában.

Märcz Tamás csapata százszázalékos maradt, és április 10-én a spanyolok vendégeként biztosíthatja be továbbjutását a szuperdöntőbe. A férfi világliga szuperdöntőjében Európát négy együttes képviseli: a csoportelsők és az esetleges rendező, vagy a csoportelsők és a legjobb csoportmásodik.

A Debreceni Sportuszodában rendezett keddi mérkőzésen elsősorban védekezésben kezdett rendkívül magabiztosan a világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott, Nagy Viktor olyan mértékű segítséget kapott a blokkoló társaktól, hogy igazából csak kötelező feladatokat oldott meg a kapuban. Támadásban már nem működött ennyire gördülékenyen a gépezet, de Erdélyi Balázs ötméteresével és Zalánki Gergő bombájával így is két gól volt az előny a nyitónegyedben.

A második felvonást Mezei Tamás centergólja vezette fel, majd sokáig nem történt semmi említésre méltó, mígnem a negyed vége előtt Märcz Tamás időt kért, a felrajzolt figurát pedig Bátori Bence fejezte be pontosan.

A nagyszünet után a válogatott újonca, Sedlmayer Tamás bombagóllal hálálta meg a szövetségi kapitány bizalmát, majd egy másik fiatal, Vadovics Viktor volt eredményes. Utóbbinak olyannyira megjött a lövő kedve, hogy néhány pillanattal később kipókhálózta a jobb felső sarkot. Erdélyi egy szemfüles találattal növelte a különbséget, majd Manhercz Krisztián is feliratkozott az eredményjelzőre egy ötméteres után.

A mérkőzés 25. percének végén megszületett az első holland gól, ekkor már Vogel Soma védett. A magyarok a hajrában sem álltak le a gólgyártással, így a vége 13-1 lett.

A csoport állása:

1. Magyarország 9 pont/3 mérkőzés

2. Spanyolország 6/3

3. Hollandia 0/4

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!