Ikszelt a Barca a Chelsea otthonában

A Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea csapatával a londoni Stamford Bridge-en, így izgalmas lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a visszavágója.

A mérkőzés elején a Chelsea játszott jobban. A vendégek többet birtokolták a labdát, de nem tudtak helyzeteket kidolgozni. A legveszélyesebb lehetőséget Paulinho alakította ki. Messi és Suárez is ritkán tudta megzavarni a hazaiak védelmét. Az első félidő hajrájában a londoni kékek feltolták a védekezésüket, és a katalánok a szerencsének köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba. Marcos Alonso szabadrúgását Ter Stegen védte, Willian pedig kétszer lőtt kapufát.

A második félidő 62. percében az angol csapat a baloldalon kisszögletet végzett el, s Hazard észrevette, hogy Willian teljesen üresen áll. A belga Williannak passzolta a labdát, aki egy lapos átlövéssel a gránátvörös-kékek kapujának bal alsó sarkába lőtte azt.

Nem sokáig örülhetett a Chelsea a vezető gólnak, hiszen egy hiba után Iniesta elcsípett egy labdát, amit Messi elé gurított, aki laposan a kapuba küldte a játékszert. Ez volt az ötszörös aranylabdás első találata a Chelsea ellen a BL-ben. Több gólt már nem láthattunk a mérkőzésen, maradt az 1-1-es eredmény.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!