Tompán és fáradtan futballozott az M-Foci

Elszenvedte első vereségét az M-Foci Kft. a felkészülési időszakban, miután 2-0-ra kikapott a Mezőhegyesi SE-től az Erdei Ferenc téri műfüves pályán.

A Maros-partiak a romániai Csermő csapata után a Békés megyei első osztályban szereplő Mezőhegyest fogadták. A hazaiaknak ezúttal nem jött össze a győzelem, a szerdai 3-1-re megnyert mérkőzéssel ellentétben ma hiányzott a tempó és az ötlet a játékukból.

A futball leginkább a középpályán koncentrálódott, alig akadtak helyzetek az első játékrészben. A 9. percben a helyiek egyik játékosa odapasszolta a labdát az ellenfél labdarúgójának, Szlovák Norbertnek, aki megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A második félidőben javult az M-Foci játéka és többször is eljutottak riválisuk kapuja elé. A 79. perc környékén a mezőhegyesiek kihasználtak egy újabb védelmi hibát és 2-0-ra növelték az előnyüket Dajcs Ádám révén. A hajrában a hazaiak három komoly lehetőséget is kidolgoztak, amiből akár egyenlíthettek volna, viszont egyszer sem akadt be a labda a hálóba.

- A román csapat ellen teljesen másként fociztunk. A felkészülésnek ebben az időszakában ez volt a legmélyebb pont. Ötlettelenül, pontatlanul futballoztunk, amit talán a fáradtság és a tompaság okozott. A támadójátékunkból is hiányzott a kreativitás. A vezető gólt követően jól védekezett a Mezőhegyes, mi meg futottunk az eredmény után. Dejan Juhikot sajnos nem tudjuk leigazolni, a jövő héten derül ki, hogy kik csatlakozhatnak még a kerethez - értékelte a meccset Méhes Tibor, az M-Foci Kft. asszisztens edzője.

- Az előkészületi mérkőzés maximálisan elérte a célját, masszívak voltunk, jól játszottunk, jól zártuk le a területeket. Egy jobb képességű játékosokból álló csapat ellen arattunk győzelmet. Több kezdőjátékos is hiányzott és külön öröm számomra, hogy akik helyettük fociztak, azok teljesen helytálltak - tudtuk meg Ölei Dezsőtől, a Mezőhegyesi SE vezetőedzőjétől.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!