Ikszelt az M-Foci az első előkészületi meccsén

Az M-Foci Kft. 1-1-es döntetlent ért el a Szarvas ellen az Erdei Ferenc téri műfüves pályán.

Jobban kezdték a mérkőzést a vendégek és egy ellentámadás után már az első percekben megszerezték a vezetést. A makóiak mezőnyfölényben játszottak, egyik csapat sem alakított ki nagyobb helyzeteket. Az első félidő 1-0-ás szarvasi előnnyel végződött.

A második játékrészben a Maros-partiak több poszton is cseréltek, ami megélénkítette a támadójátékukat és egy kidolgozott akció végén Babolek Zoltán bekotorta a hálóba a labdát. A mérkőzés hajrájában bármelyik csapat megszerezhette volna a győzelmet, de több gól már nem született.

- Az első meccsünket játszottuk idén, a félkészülés az elsődleges szempontunk az edzőmérkőzéseken, az eredmény ilyenkor kevésbé számít. Kipróbáltunk egy-két új dolgot, amit az edzéseken begyakoroltunk, de még sokmindenben kell fejlődnünk. Pár próbajátékos lehetőséghez jutott a mai találkozón és a jövő héten is érkeznek még új labdarúgók. Az edzéseken kívül a mérkőzéseken próbáljuk kiszűrni, kik alkalmasak, hogy erősítsék csapatunkat. Sajnos pár játékos sérülés miatt nem léphetett pályára. A felkészülési időszakban napi egy edzésen vesznek részt a focisták, szerdán és szombaton pedig előkészületi meccseket játszanak - tudtuk meg Mazula Zoltántól, az M-Foci Kft. erőnléti edzőjétől.

- Három hete edzünk, az első héten ráhangolódtunk, azóta pedig a terhelésre fektettük a hangsúlyt. Kíváncsian vártam a mai meccset, hiszen nekünk nincs műfüves pályánk. Nem okozott csalódást a találkozó, a labdabirtoklás terén a hazaiak javára billent a mérleg, viszont ez inkább meddő mezőnyfölényben jelentkezett. A Szarvas a Békés megyei első osztályú bajnokságban rúgja a bőrt. Az alapszakasz végén az első hat csapat a bajnoki címért küzd meg, míg a mezőny második fele a bennmaradásért csap össze. Mi jelenleg a felsőházban szerepelünk, elégedettek vagyunk a játékosok teljesítményével és arra törekszünk, hogy minél jobb eredményeket érjünk el tavasszal is. A tabella élén lévő együttesek nagyon erősek, sőt akadnak csapatok, melyek tavaly még az NB III-ban fociztak, tehát apróságokon múlhatnak a helyezések - mondta Rétes Pál, a Szarvas vezetőedzője.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!