Újabb három pontot gyűjtött az M-Foci Kft. - videóval

Az M-Foci Kft. 4-1-re hozta a Sándorfalva SK elleni meccset idegenben, így továbbra is harcban áll a bajnoki címért.

A mérkőzés elég kiegyenlítetten indult, egyik csapatnak sem volt komolyabb helyzete. A Maros-mentiek a 30. percben megszerezték a vezetést Hacker Bence révén. Szinte a semmiből 7 perccel később egy ellentámadásból Tóth Attila kiegyenlített. A vendégek hátvédje, Sirokmán Zoltán nem sokkal az első félidő lefújása előtt ismét előnyhöz juttatta együttesét.

A második játékrészben a makóiak akarata érvényesült, az 58. percben Tóth Timotheusz is betalált a hálóba. A hazaiak többször eljutottak az ellenfél kapuja elé, de nem jelentettek különösebb veszélyt. A vendégcsapat előtt még adódtak lehetőségek, a 66. percben Bánóczki Dániel eldöntötte a mérkőzés végeredményét.

- Az elején nehezen lendültünk játékba, nem tett jót nekünk, hogy elmaradt a Szőreg elleni találkozó. Talán egy kicsit visszafogottabban fociztunk az első félidőben és gyenge volt a középpályás védekezésünk. A második játékrészben rúgtunk két gólt, így a végén magabiztosan nyertünk – értékelte a meccset Méhes Tibor, az M-Foci Kft. vezetőedzője.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!