Történelmi vereséget szenvedett a Madrid

A Real Madrid negyedszer kapott ki a mostani bajnoki idényben, ezúttal a Villarreal tudott 1-0-ra győzni idegenben.

A címvédő három mérkőzés óta nyeretlen, sőt a vendégcsapat története során először zsebelte be a három pontot a Bernabéuban.

Az első 15 percben egyik együttesnek sem volt nagy helyzete. Ezután a madridiak előtt nyolc komoly lehetőség is adódott az első félidőben, de mind kimaradt. A sárgák egy ziccert alakítottak ki.

A királyi gárda a második félidőben is folyamatosan rossz döntéseket hozott a kapu előtt. Zidane cserékkel megpróbált változtatni csapata játékán, de így sem tudták a hazaiak megszerezni a vezetést. Váratlan fordulat következett be a 87. percben, amikor egy kontratámadás után a kapusról kipattanó labdát Fornals átívelte a hálóőrön és győztes találatot szerzett.

A Villarreal győzelmével egy pontra megközelítette a Realt és feljött az ötödik helyre.

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!