Góllal ünnepelte 400. bajnokiját Messi

A Barcelona sima 3-0-ás győzelmet aratott a Levante ellen hazai pályán. Messi a 400. bajnoki meccsén is betalált a hálóba.

A katalánok az első komoly akciójukból megszerezték a vezetést, a 12. percben Jordi Alba fejjel a középen érkező Messi elé küldte a labdát, akinek a lövése a kapufán megpattant és a játékszer a hálóban kötött ki. A gránátvörös kékek nem engedték érvényesülni a vendégeket, a pályán látszódott a két csapat közti tudásbeli különbség. A 38. percben Sergi Roberto beadása után Suárez növelte a hazaiak előnyét.

A második félidőben mégjobban visszahúzódott a Levante és leginkább arra törekedett, hogy ne kapjon sok gólt. A Barca továbbra is könnyedén focizott és nem erőltette meg magát. A 93. percben Messi nagyszerűen passzolta a labdát Paulinhónak, aki megszerezte hetedik találatát a bajnokságban.

- Nehéz megverni a Levantét, kevés gólokat kap a csapat, szeptember óta nem szenvedtek vereséget idegenben. A téli szünet után az első bajnoki meccsünk volt, folytatni akartuk a győzelmi sorozatunkat. Coutinho világszinten focizik, reméljük, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatba - nyilatkozta Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője.  

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!