Gyömrei Máté a Ninja Warrior győztese

Húszan jutottak be a Ninja Warrior Hungary döntőjébe, ahol két pályából és tizennyolc akadályból állt a kihívás.

Több mint háromezer jelentkezőből háromszázharminc ninja-jelölt próbálhatta ki erejét a verseny stúdiójában. A múlt heti elődöntőből a legjobb húsz versenyző jutott a fináléba. Bakos „Turbódízel” Bence, Béres Norbert, Buzás Gábor, Csorba Martin, Gyömrei Máté, Horgas Péter, Kanizsai Árpád, Krizsán Dani, Margli Zsolt, Márialigeti Kristóf, Márta Zoltán, Merkely Bence, Nagy Dániel, Nerpel Barnabás, Pusztai Bence, Szemerédi Attila, Szentgyörgyi Rómeó, Tircs Gergely, Tompa Gábor és Tóth Arnold nehéz feladat elé nézett a döntőben. A fiúk eddigi eredményeit törölték, csak a végső kihívás számított.

A műsor fináléjának az első pályáján kilenc akadály várt a versenyzőkre, ahol már az idő is számított, hiszen 4 perc 30 másodperc alatt kellett teljesíteniük. Arra a jelentkezőre, aki az adott időn belül megnyomta a piros gombot, tehát teljesítette az első pályát újabb nyolc akadály várt.

A második pálya első öt akadályát 80 másodperc alatt kellett teljesíteniük a ninja-jelölteknek. A további három akadálynál már nem szabtak időkorlátot, de közöttük maximum 30 másodperc pihenőt tarthattak a fiúk.

A végső tizennyolcadik akadály a Midoriyama volt, a gigantikus toronyba függő kötélen, 20 méter magasba és 30 másodperc alatt kellett volna felmásznia a versenyzőknek.

Az első pálya is már kimerítő és kemény volt, nemhogy a második, ami brutálisnak nevezhető. A második szakaszt Európában még senki sem teljesítette, és a világon is csak öt jelölt nyomta meg a piros gombot a pokoli torony tetején.

Bakos „Turbódízel” Bence az első feladatig jutott a második szakaszban, a nézők nem hittek a szemüknek, hiszen eddig a Ninja Warrior egyik favoritja volt és nagyszerűen teljesített 19 évesen. A másik két esélyes: Béres Norbert és Buzás Gábor a felfüggesztett ajtókig jutott.

Gyömrei Máté szoftverfejlesztő utolsó jelöltként állt a kihívás elé. Döcögősebben kezdett, de belelendült a feladatba és 3-4 másodperccel a vége előtt teljesítette a második pálya első szakaszát. A veszprémi mászócsapat tagja az ajtókon is átküzdötte magát, de a következő akadályon már képtelenség volt túljutni, neki sem sikerült. Máté fejezte be legkésőbb a pályát, ezért ő lett a Ninja Warrior Hungary győztese és az 5 millió forint gazdája. Ninját sajnos most nem avattak a műsorban.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: TV2

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!