Új emissziómérési technológiát fejleszt az SZTE és két partnere

A Szegedi Tudományegyetem és két ipari partnere projektnyitó rendezvényt tartott ma délelőtt az SZTE Rektori Hivatalában. A résztvevők a „LAser Boksz Rapid Emission Measurement Technology” című projektről tudhattak meg  információkat, ami több mint 700 milliós pályázati támogatást kap.

A nyertes pályázat projektnyitó rendezvénye egy sajtótájékoztatóval kezdődött, majd egy kötetlen szakmai konzultációval folytatódott. A programot a konzorciumi tagok egy zártkörű szakmai megbeszéléssel zárták.

Az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft., a Contireg Mérnökiroda Kft., valamint a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy új emissziómérési technológián dolgoznak, vagyis új fotoakusztikai elven próbálják meg mérni a gépjárművek kipufogógázának összetételét. A nyertes pályázat 713,2 millió forintos támogatással valósul meg.

A „LAser Boksz Rapid Emission Measurement Technology” nevű  projekt célja, hogy olyan gépjárművekbe beszerelhető tesztberendezést fejlesszenek, amely közel valós időben, szelektív módon képes a kipufogógáz-összetételt mérni, elemezni.

- A dízelmotorok fejlesztésében az utóbbi 25 évben elképesztő előrelépések történtek, de még mindig akad fejleszteni való. Olyan tesztberendezést kell megalkotni, aminek a fogyasztása, a mérete és a kezelhetősége sem okoz különösebb változást a gépjárműben. A készülék menet közben is tudna valódi kibocsátási adatokat mutatni - mondta a sajtótájékoztatón Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora.

A projekt eredményeként megvalósulhat a megbízható, gyors, közel valós idejű, nagy tömegű emissziós adatgyűjtés és feldolgozás, amely fő célpiaca az autógyáraknak, de új, eddig nem létező piacok is kialakulhatnak.

- A lézeres-fotoakusztikus műszerek a motorfejlesztéshez elengedhetetlen információkkal szolgálnak például az autógyártóknak, akik ezáltal hatékonyabb erőforrásokat fejleszthetnek – tudtuk meg Zentai Tamástól, az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. ügyvezető igazgatójától.

A kiemelt fotón Szertics Zoltán, a Contireg Mérnökiroda Kft. ügyvezető igazgatója (balra), Steigervald Attila, az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. ügyvezető igazgatója, Zentai Tamás, az Energotest Diagnosztikai és Automatizálási Kft. ügyvezető igazgatója, Fendler Judit, az SZTE kancellára és Prof. Dr. Szabó Gábor, az SZTE rektora láthatóak.

Írta: Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!