Vettel győzött Brazíliában

Sebastian Vettel első helyen ért célba a F1-es Brazil Nagydíjon, míg Bottas második, Kimi Räikkönen pedig harmadik lett. A világbajnok Lewis Hamilton nagy versenyben épp, hogy lemaradt a dobogóról.

Valtteri Bottas pole pozícióból kezdte a futamot, de a jól rajtoló Vettel megelőzte. Grosjean és Ocon ütközött, ezért mindjárt az elején bejött a biztonsági autó, így nem tudott elhúzni a finntől a Ferrari pilótája. Hamilton a bokszutcából indult, mivel az időmérő edzésen balesetet szenvedett. A Mercedes négyszeres világbajnoka a 9. körben már pontszerző helyen autózott, a végére pedig feljött Räikkönen mögé és nagy harcot vívott a dobogóért.

A Ferrari német pilótájának kiválóan alakult a futam és magabiztos győzelmet aratott. Vettel a nyári Magyar Nagydíj óta először tudott újra versenyt nyerni. A Red Bulloknak nem jött össze a dobogó: Max Verstappen ötödik, míg Daniel Ricciardo hatodik lett. Utolsó brazíliai futamán indult el Felipe Massa, aki hetedikként futott be. A dél-amerikai mögött Fernando Alonso, Sergio Perez, valamint Nico Hülkenberg végzett.

A Forma-1-es világbajnokság két hét múlva, az Abu Dhabi Nagydíjjal zárul.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: Nelson Almeida

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!