Négyszeres F1-es világbajnok Hamilton

Két állomással a F1-es világbajnoki-sorozat vége előtt Lewis Hamilton negyedik világbajnoki címét ünnepelhette, bár a Mexikói Nagydíjon csak a 9. helyen végzett. Elsőként Max Verstappen, másodikként Bottas, míg harmadikként Kimi Räikkönen ért célba.

Vettel pole pozícióból, Verstappen a második helyről, Hamilton pedig a harmadikról indult. A Ferrari pilótája technikai okok miatt kiment a boxutcába és a Mercedes immáron négyszeres világbajnokának autója is defektet kapott, így mindkét versenyző a mezőny végéről folytatta a futamot.

A német pilóta végig küzdött és feljött a negyedik helyre, de ez kevés volt ahhoz, hogy versenyben maradhasson Hamiltonnal. Minden idők legsikeresebb brit F1-es autóversenyzője végül kilencedik lett a futamon, ennek ellenére már világbajnoki címnek örülhetett.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!