Fölényes győzelmet aratott a Pécsi MFC az M-Focinál

Folytatódott az M-Foci Kft. rossz sorozata, ezúttal 7-0-ás vereséget szenvedett a Pécsi MFC-től hazai pályán. A bajnokesélyes csapat győzelmével átvette a vezetést az NB III közép csoportjának tabelláján.

Jól kezdtek a pécsiek és már a 7. percben megszerezték a vezetést Kónya Dávid révén. A vendégcsapat támadószellemben focizott és több helyzetet is kialakítottak. A makóiak játékából hiányzott az ötlet, az első félidőben jóformán komolyabb lehetőségük sem volt. Kónya Dávid mesterhármasával és 3-0-ás előnnyel mehetett a PMFC az öltözőbe az első játékrész végén.

A szünet után sem jelentettek veszélyt a Maros-partiak a Pécs kapujára, hiszen helyzetek nélkül nem lehet gólt szerezni. Az 52. percben Bata Kristóf, majd pár perccel később Horváth Péter növelte a vendégek előnyét. A 78. percben Károly Bálint is gólt lőtt, a hajrában pedig Horváth Péter megszerezte második találatát a mérkőzésen, ezzel kialakította a 7-0-ás végeredményt.

- Az első olyan csapat, aki felmosta velünk a pályát, kiemelkedik a mezőnyből. Az eredményre, a hozzáállásra és a lélektelen játékra nincs mentség. Elnézést kérek mindenkitől, aki végignézte ezt a mérkőzést, nekem sem volt könnyebb, mint nekik. Abszolút passzívan, defenzíven és hit nélkül fociztunk. Mindenképpen javítanunk kell, nekünk minden meccs lét kérdése. Minél hamarabb el kell felejtenünk ezt a találkozót és gőzerővel kell készülnünk a következőre - értékelte a mérkőzést Méhes Tibor, az M-Foci Kft. asszisztens edzője.

- Úgy vélem, az első perctől kezdve rendben volt a játékunk, jól futballoztunk. Készültünk arra, hogy a Makó nem a legerősebb csapat a bajnokságban. Szerintem a látottak alapján az ilyen arányú győzelem megérdemelt, sőt akár több gólt is szerezhettünk volna. Sok sikert kívánok a makóiaknak a továbbiakban! A bajnokság elején akadtak nehézségeink financiális oldalon, de úgy látszik, hogy megoldódnak a problémák, így nyugodtabban tudunk játszani és reméljük, ilyen teljesítményt nyújtunk, mint ma. Egyértelműen az a célunk, hogy visszajussunk az NB II-be, majd az első osztályba. Köszönjük a Glorius Hotel vendéglátását, nagyszerű kiszolgálásban volt részünk, ami szintén hozzájárult a mai sikerhez - mondta Márton Gábor, a PMFC vezetőedzője.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!