Hamilton győzelmével 28 pontra elhúzott Vetteltől

Lewis Hamilton idén hetedszer állhatott a dobogó legfelső fokára és 28 ponttal vezeti a világbajnoki tabellát a Szingapúri Nagydíj után. A Ferrarinak sokba került a verseny, mindkét pilótájuk már az elején kiesett.

Vettel pole pozícióból kezdte a futamot, Hamilton csak az ötödik helyről. Az utóbbi úgy fogalmazott csoda kellene, hogy ma nyerjen. Nehezítette a versenyt, hogy esőben indult a megmérettetés.

Räikkönen jól rajtolt, viszont ütközött Alonsóval, Vettellel, majd kiütötte Verstappent. A finn versenyzőnek, valamint a Red Bull pilótájának véget ért a futam. A négyszeres világbajnoknak is egy hiba után ki kellett állnia. Ezután változás következett be az élen, Hamiltont Ricciardo és Hülkenberg követte. Alonso mindent megtett, hogy folytathassa a versenyt, de végül technikai hiba miatt ismét abbahagyta.

Nagy harc folyt a mezőnyben, mindent bevetettek a pilóták az előzés érdekében, a biztonsági autóra is többször szükség volt. A futam hajrájában már nem köröket számoltak, hanem az időlimit lépett érvénybe.

Hamilton 60. győzelmét ünnepelhette, 28 pontra nőtt az előnye vb-összetettben. A Mercedes háromszoros világbajnoka mellé Ricciardo és Bottas állhatott a dobogóra. Meglepetésre Sainz a Toro Rossóval negyedik lett, míg Vandoorne a hetedik helyet szerezte meg, még sosem végeztek ilyen előkelő pozícióban. Palmer hatodikként ért célba, első pontjait zsebelte be.

A világbajnoki-sorozat két hét múlva a Maláj Nagydíjjal folytatódik.

Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!