Klasszikus mesterhármast lőtt Messi

A Barcelona 5-0-ra legyőzte a városi rivális Espanyolt a Camp Nou-ban, ezzel az eddig veretlen katalánok négy ponttal elhúztak a Real Madridtól.

A Barcelona a 26. percben szerezte meg a vezetést, Rakitic labdáját Messi mesterien vette át, majd több játékost kicselezve küldte a hálóba. Pár perc múlva egy kontratámadás után ismét Messié volt a főszerep, aki jobb lábbal betolta a kapuba a labdát. A katalánok 2-0-ás előnnyel mehettek a szünetre. A gránátvörös kékek összességében jól fociztak, folyamatosan mozgatták ellenfelük védelmét, kevés pontatlanság csúszott a játékukba.

Valverde csapata a második félidőben óriási fölényben játszott, sorra dolgozta ki a helyzeteket. A 67. percben Messi mesterhármast szerzett. A vendégek előtt is akadt egy-két helyzet, de ezenkívül nem igazán tudtak beleszólni a játékba. A 87. percben Piqué egy szöglet után fejjel volt eredményes, majd a 90. percben Dembélé passzát követően Luis Suárez alakította ki az 5-0-ás végeredményt.

A Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a Levante ellen hazai pályán. A 12. percben a vendégcsapatnak Ivi szerezte meg a vezetést. A 36. percben Lucas Vázquez egyenlített, de nem végül sikerült hoznia a kötelezőt a királyi gárdának, mely emberhátrányban fejezte be a találkozót.

Az Atlético Madrid is pontokat vesztett, hiszen ikszelt a Valencia otthonában.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!