Hamilton hét pontra megközelítette Vettelt

Lewis Hamilton faragott hátrányából a vb-összetett versenyben, miután első helyen ért célba a 62.  F1-es Belga Nagydíjon.

A Mercedes pilótája pole pozícióból kezdte a belga futamot. Jól rajtolt, ezért nem tudta megelőzni Sebastian Vettel. Fernando Alonso is remekül elkapta a fonalat az elején, több helyet javított és nagy harcot vívott a középmezőnyben.

A 8. körben Max Verstappen autója folyamatosan lassult, majd technikai hiba miatt nem tudta folytatni a megmérettetést, ami fájó volt neki, hiszen Belgiumban született. Pár körrel később a háromszoros brit világbajnok ultralágy gumija hólyagosodni kezdett, ezért megkockáztatott egy korai kerékcserét s ezzel elkezdődött a taktikai küzdelem.

Kimi Räikkönen hiába versenyzett jól, figyelmetlenség miatt egy bosszantó büntetést kapott, így visszacsúszott. A 17. körben a Ferrari négyszeres világbajnoka megközelítette Hamiltont és úgy tűnt, a futam végére az első helyet is elcsípheti egy jó taktikával. A folytatásban Alonso feladta a versenyt, ismét az autóval akadtak problémái.

A 30. körben a Force India két pilótája, Okon és Perez hatalmas párharcot vívott egymással, végül a biztonsági autónak kellett bejönnie a pályára. A futam újraindítása után Sebastian támadni kezdte Lewist, aki rendkívül higgadtan versenyzett, jól vette a kanyarokat és egyszer sem hibázott a középső szektorban.

Az első helyet Hamilton, a másodikat pedig Vettel szerezte meg. A dobogó harmadik fokára Daniel Ricciardo állhatott, aki a hatodik helyről indult.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!