Technikás játékossal bővült az M-Foci kerete

A bajnokság kezdete előtt Lipták Ákost is leigazolta az M-Foci Kft., akit az edző akár több poszton bevethet.

Lipták Ákos a Tisza Volánban sajátította el a labdarúgás alapjait, majd két évet a gyulai Grosics Akadémia u17-es csapatában játszott. Ezután a Diósgyőrben focizott, fél évet pedig a Várfürdő-Gyulai Termál FC színeiben lépett pályára.

- Halottam, hogy feljutott az M-Foci az NBIII-ba és felkeltette az érdeklődésemet, sőt több jelenlegi csapattársamat már ismertem. Szeretnék minél több meccsen játszani, hogy rutint szerezzek és egyszer akár magasabb szinten futballozhassak - mesélte a 20 éves tehetség.

A fiatal labdarúgó eredetileg belső védő, úgy tűnik, hogy a Maros-parti alakulatban a középpályán számítanak rá, de a Diósgyőrben a jobb szélső védő szerepét is betöltötte. Felkészülési meccsen már bemutatkozott, a Hódmezővásárhelyi FC ellen ő szerezte a győztes gólt.

- Szorgalmasnak tekintem magamat, jól futok, és minden tőlem telhetőt megteszek a pályán. Szerintem elég jó a technikám, remélem, hogy hasznára válok az új csapatomnak – tette hozzá.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!