Kettős Ferrari-győzelem a Magyar Nagydíjon

Sebastian Vettel elsőként, a szintén Ferraris Kimi Räikkönen másodikként, míg Valtteri Bottas harmadikként ért célba a 32. Magyar Nagydíjon.

Sebastian Vettel idei negyedik, összességében pedig pályafutása 46. győzelmét aratta a Hungaroringen. Hazánkban kétszer végzett az élen. A konstruktőri tabellát továbbra is a Mercedes vezeti, viszont a vb-összetettben a német pilóta 14 pontra növelte előnyét Lewis Hamiltonnal szemben.

A négyszeres világbajnok elferdült kormánnyal vezetett végig a megmérettetésen. Jól rajtoltak a Ferrarik a futamon, sikerült megtartaniuk az első és második helyüket. A két Red Bull is jól indult, de sajnos Max Verstappen ütközött csapattársával, Daniel Ricciardóval. Az utóbbi pilóta hátsó defekt miatt befejezte a versenyt. Hamilton a negyedik pozícióból az ötödik helyre csúszott.

Egy nagyon izgalmas 70 körös futamot láthattunk, kiélezett küzdelem folyt a dobogóért. A Mercedesnél mindent megtettek, hogy Lewis versenyben maradjon a Ferrarikkal. A háromszoros világbajnokot az előtte haladó finn pilóta ennek érdekében elengedte. A brit autóversenyző egyre közelebb került Räikkönenhez és Vettelhez, akik nem engedték ki a kezükből az előnyt. Lewis nem tudta megelőzni a Ferrarisokat, így a futam legvégén sportszerűen visszaadta a harmadik helyét csapattársának, Valtteri Bottasnak.

A szombaton születésnapját ünneplő Fernando Alonsónak sikerült elcsípnie a hatodik helyet McLarenjével. Carlos Sainz a Toro Rossóval hetedik lett, a két Force Indiás, Sergio Perez és Esteban Ocon, valamint a McLarenes Stoffel Vandoorne is még pontszerző helyen végzett.

Egy kis pihenő következik a csapatoknak, a világbajnoki-sorozat augusztus 27-én a Belga Nagydíjjal folytatódik.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!