Vb-döntős a férfi pólócsapatunk

Férfi vízilabda-válogatottunk bejutott a világbajnoki fináléba, miután 7-5-ös győzelmet aratott Görögország ellen.

Az első nyolc percben a görögök szerezték az első gólt, de kiegyenlítettünk, majd átvettük a vezetést (2-1). Hosnyánszky Norbert talán a torna legszebb találatát lőtte. Összességében jól kezdtünk, egy-két pontatlanságot kivéve.

A második negyed elején egyenlített az ellenfél (2-2), ezután fordulatokban bővelkedett a meccs. Görögország jól védekezett, nehéz volt rést találnunk, ennek ellenére 5-4-re hoztuk a második 8 percet is.

A félidő után két gólra növeltük előnyünket (6-4) és Nagy Viktor többször bravúrosan védett. A görögök kissé visszafogottabban, lassabb tempóban vízilabdáztak.

Az utolsó negyed elején sikerült még egy gólt dobnunk, így már 7-4-re módosult az eredmény. Az ellenfél ezt követően teljesen elbizonytalanodott, nem tudtak mit kezdeni velünk, ötlettelenül kezdtek játszani. Görögország a végén még szépített, a mérkőzés 7-5-re végződött.

Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!