170 ezren fesztiváloznak a Balaton Soundon

Megkezdődött június 5-én a 11. Balaton Sound, Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja, ahol idén is rengetegen buliznak a nagy hőség ellenére.

Húsz helyszínen több, mint háromszáz fellépő és köztük mintegy száz nemzetközi sztár ad koncertet Zamárdiban. A világ legjobb húsz DJ-je közül héttel találkozhatnak a fesztiválozók. Az ötnapos esemény legnagyobb előadói Tiësto, Armin Van Buren, Kygo, Hardwell, illetve Axwell / Ingrosso.

A rendezők mintegy 170 ezer főre számítanak. Sokan külföldről érkeznek, főleg belgák, osztrákok és franciák. Az elektronikus zenei fesztiválok közül a Balaton Sound a fellépők mellett a tóparttal és a fürdési lehetőséggel emelkedik ki.

Úgy tűnik, hogy idén ismét nemcsak a buliról szól a fesztivál, hanem életet is mentettek. Egy 60 éves férfi unokájával fürdött a Balatonban, amikor hirtelen rosszul lett. Az unokája kihúzta a vízből a partra, majd értesítette a mentőket. A Balaton Soundon dolgozó mentősök voltak a legközelebb, így ők segítettek a férfin. A fesztivál rohamkocsija pillanatok alatt a helyszínre érkezett, az idős embert újraélesztették és kórházba szállították.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!