A negyeddöntőbe verekedte magát a Liverpool Münchenben

A tavalyi döntős Liverpool 3-1-re győzött a Bayern München vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének a második mérkőzésén, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Nem kezdődött túl eseménydúsan a találkozó, de a 26. percben Neuer rosszul jött ki és Mané előnyhöz juttatta az angol csapatot. Ezután többet kockáztattak a hazaiak, de nem tudtak komoly helyzeteket kidolgozni. Azonban a 39. percben Gnabry beadásába Matip rosszul ért bele és egyenlített a bajor gárda.

A fordulást követően is veszélyesebb volt a Liverpool és a 69. percben ismét vezetett Van Dijk fejesgóljával. A Bayern előtt is adódott lehetőség, viszont kimaradt, majd a 84. percben Mané a kapuba bólintotta a labdát.

A Liverpoolon kívül a Manchester United, a City, valamint a Tottenham is bejutott a negyeddöntőbe, ahol négy angol együttes fog szerepelni.

Írta: Albert Barbara Andrea

Fotó: AFP

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!