Ikszelt a SZEOL-lal az M-Foci

Az M-Foci Kft. hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a harmadik helyen álló SZEOL ellen az NB III közép csoportjának a 18. fordulójában.

Az első félidő kiegyenlített volt, az ellenfél előtt adódott egy-két lehetőség. A makóiak többször is eljutottak a szegediek térfelére, ám a befejezéseknél rendre hiba csúszott. Az első félidő gólnélküli döntetlennel zárult.

A második játékrészben az első komolyabb helyzetéből megszerezte a vezetést a Maros-parti gárda Gémes Bence góljával. Ezt követően a hazaiak leginkább a védekezésre koncentráltak és kontrákkal próbálkoztak, amik nem jöttek össze. A vendégek mentek előre a pontszerzés reményében és a Maros-mentiek magukra engedték a Tisza-parti együttest, ami később megbosszulta magát. A mérkőzésen sokat állt a játék szabálytalanságok miatt, így öt percet hosszabbított a bíró. A ráadásban egy védelmi tévedést kihasználva Maksimovic Nikola egyenlített, tehát osztoztak a pontokon a felek.

- Összességében felülírtuk a papírformát, hiszen lényegesen előrébb jár a szegedi csapat. Nem tudtuk megtartani a minimális előnyünket és egy rossz helyezkedés miatt megint elúszott a hőn áhított három pont. Nagyon fiatal az együttes, talán ez a fő oka annak, hogy többször is rossz döntéseket hozunk a kapu előtt - értékelte a találkozót Kolozsvári János. Az M-Foci Kft. vezetőedzője hozzátette, ha a fiúk minden meccsen úgy fognak küzdeni, mint ma, akkor jól fog alakulni a tavaszi idény.

- Küzdelmes mérkőzés volt, amire számítottunk. Folyamatos játék nem tudott kialakulni, többek közt azért, mert a két csapat jól felkészült egymásból. Keressük az őszi önmagunkat, mindkét tavaszi fordulóban csak döntetlent értünk el és nem játszunk jól. Dolgozunk tovább és keressük a megoldást - tudtuk meg Siha Zsolttól, a SZEOL edzőjétől.

M-Foci: Garamvölgyi – Tamaskó, Grecsó, Lászik, Babolek (Göncző 79′), Molnár, Varga R. (Juhász 91′), Busa, Gémes (Lipták 74′), Szabó, Zsoldos.

SZEOL: Leindler – Rácz, Grünwald, Gajág, Pócs, Tomisic (Beretka 58′), Kalmár, Forró (Kozics 58′), Kéri, Gál, Péter (Maksimovic 71′).

Gsz.: Gémes 52′, ill. Maksimovic 91′.

Sárga lap: Varga, ill. Forró, Pócs, Gajág.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!