Újabb edzőmeccset nyert a Makó

Folytatta felkészülését az NB III-as tavaszi idényre az M-Foci Kft., mely ezúttal 6-2-re győzött a SZVSE ellen hazai pályán.

Az első félidőben egygólos előnyre tett szert a makói gárda, bár több lehetősége is akadt. A Csongrád megyei bajnokságban szereplő szegedi ellenfél az első játékrész második felében játszott veszélyesebben.

A fordulást követően sorra dolgozta ki a helyzeteket a Maros-parti együttes és öt gólt lőtt a vendégcsapatnak. A SZVSE két találattal szépített, de így is 6-2-re a hazaiak győztek.

- Fáradtan mozogtak a fiúk, hiszen tegnap este 7 óráig tartott az edzés. Keveset pihenhetett a csapat, szakmailag nem volt a legmegfelelőbb időpontban a mai mérkőzés, ám a bajnokságban már délután fogunk játszani. A sok kihagyott helyzet is főként a fáradtság oka, viszont a bajnokságban frissebb lesz a csapat és bízom benne, hogy jobban kihasználjuk a lehetőségeket - tudtuk meg Kolozsvári Jánostól, az M-Foci Kft. vezetőedzőjétől.

M-Foci: Weszelovszky, Kóródi, Szabó A., Lászik, Grecsó, Varga R., Széll, Lipták, Busa, Zsoldos Á., Babolek. Csere: Gémes, Juhász, Tamaskó, Podonyi, Göncző L.

Hazai gólszerzők: Babolek Z., Tamaskó Á. (2), Molnár J., Gémes B., Göncző L.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!