Xavi: 24 év és 25 trófea a Barcával

A világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol középpályás tizenhét szezonon keresztül erősítette a Barcelona felnőtt csapatát.

Xavier Hernández Creus 1980. január 25-én született a Katalóniában lévő Terrassa városában.

Xavi 11 évesen érkezett a gránátvörös-kékekhez, majd végigjárta az utánpótlás együtteseket. Hihetetlenül tehetséges futballista volt és kitartásával a második gárda tagja lett, amely feljutott a másodosztályba.

Az első hivatalos felnőtt mérkőzését 1998 nyarán a Mallorca ellen játszotta a Spanyol Szuperkupában, ahol mindjárt gólt szerzett, ám vereséget szenvedtek. A felnőtt csapat színeiben 17 idényen keresztül lépett pályára és 25 trófeát gyűjtött. Összességében pedig nagyon kevés labdarúgó mondhatja el magáról, hogy 24 éven át hűséges volt egy klubhoz.

A 2014/15-ös szezonban bejelentette, hogy az idény végén visszavonul. Azóta a katari Al-Sadd alakulatában futballozik. Sokan szeretnék, ha edzőként visszatérne majd a katalán klubhoz.

A 39 éves klasszis 2000-ben mutatkozott be a spanyol válogatottban, melyben 2014-ig szerepelt. Nemzeti csapatával kétszer nyert Európa-bajnokságot, egyszer pedig világbajnokságot. Emellett a 2008-as Eb legjobb játékosának választották.

Barcelona:

  • 8 La Liga-trófea (1998–99, 2004–05, 2005–06, 2008–09, 2009–2010, 2010–2011, 2012–2013, 2014–2015)

  • 4 Bajnokok Ligája-győzelem (2005–06, 2008–09, 2010–11, 2014–15)

  • 6 Spanyol Szuperkupa (2005–06, 2006–07, 2008–09, 2009–2010, 2010–2011,2012–2013)

  • 3 Király-kupa (2008–09, 2011–2012, 2014–15)

  • 2 UEFA-szuperkupa (2009, 2011)

  • 2 FIFA-klubvilágbajnoki trófea (2008–09, 2011)

Spanyol válogatott:

  • U20-as világbajnok (1999)

  • Olimpiai ezüstérmes (2000)

  • Európa-bajnok (2008, 2012)

  • Világbajnok (2010)

Írta: Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!