Büntetőpárbaj után kupagyőztes a Fradi

Az FTC a Vasassal mérkőzött meg a 77. Magyar Kupa döntőjében. Drámai körülmények közt a Fradi emelhette  magasba a trófeát a Groupama Arénában.

A Ferencváros 23-szor nyert Magyar Kupát, sorozatban pedig harmadjára győztek. Legutoljára 1986-ban arattak sikert az angyalföldiek, akkor a Fradit győzték le, gól nélküli rendes játékidő után büntetőkkel diadalmaskodtak. A Vasas 4-szeres kupagyőztesként lépett pályára. Klasszikus kupadöntőben másodjára találkozott a két csapat. Több magyar játékos a lelátóról nézte a mérkőzést, köztük Dzsudzsák Balázs és Eppel Márton is.

Az FTC eldönthette volna már az első félidőben a kupa sorsát, hiszen megvoltak a helyzeteik. A 26. percben szerezték meg a vezetést a zöld-fehérek, Varga Roland 32 méterről a jobb alsó sarokba küldte a kapus előtt megpattanó labdát.

A második játékrészben a Vasas mezőnyfölénybe került, a 47. percben egyenlített az együttes Kulcsár Tamás találatával. Minkét térfélen adódtak még lehetőségek a rendes játékidőben. A 90. percben Lovrencsics Gergő ütközött a levegőben Murka Benedekkel, ezután a Fradi védője eszméletlen állapotban került a földre. Kb. 5 perc ápolás után kórházba szállították. Információk szerint eszméleténél van és nem szenvedett maradandó sérülést. Nagy ijedtség lett úrrá a pályán, a játékosok minden erejüket összeszedték, hogy folytathassák a finálét.

A rendes játékidő 1-1-re végződött, tehát következhetett a hosszabbítás, ami nem hozott túl sok izgalmat és fordulatot sem. A tizenegyespárbajban a zöld-fehérek nem hibáztak, viszont az angyalföldi Risztevszki Kire tizenegyesét Dibusz Dénes hárította, így a Ferencváros kupagyőztes lett.

Albert Barbara Andrea

 

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!