Álomszerűen alakulhat Messi éve

Az ötszörös aranylabdás több trófeát hódíthat el a Barcával, emellett az argentin válogatottal akár Copa Américát nyerhet, sőt további rekordokat dönthet.

Lionel Messi a Barcelonával vezeti a spanyol bajnokságot, ahol favorit, de a Király-kupában és a Bajnokok Ligájában is nagy esélyesnek számít.

Az argentin klasszisnak nem alakult jól a 2018-as oroszországi világbajnokság, majd úgy döntött, egy ideig nem ölti magára hazája mezét. A szurkolók remélik, hogy a júniusban kezdődő Copa Américán már ismét szerepel a nemzeti csapatban.

Messi már számos rekordot megdöntött, de ebben az évben is állíthat csúcsokat. A katalán gárda csatára eddig 33 trófeát gyűjtött együttesével, de 36 kupával beérné a Manchester United legendáját, Ryan Giggset.

A gránátvörös-kékek színeiben eddig 657 tétmérkőzésen lépett pályára Leo. Nála csak Iniesta és Xavi játszott többet a Barcával. Az előbbi klasszist már 17 meccset követően megelőzheti, ám Xavi 767 találkozós rekordja is meglehet a következő idényben.

Iker Casillas jegyzi a legtöbb győztes meccset a La Ligában 334 sikerrel. Messi 323-szor nyert a spanyol bajnokságban, így valószínűleg erre a rekordra sem kell sokat várni.

Az argentin zseni az elmúlt idényben a Pichichi-díj mellett az európai Aranycipőt is átvehette ötödik alkalommal. Idén sorozatban harmadszor lehetne gólkirály, ami szintén rekordnak számítana. A Barcelona legendája, Telmo Zarra hat elismeréssel áll az élen.

Messi eddig 397 bajnoki gólt szerzett és bármikor meglehet a 400-as álomhatár, sőt a következő mesterhármasa az 50. triplázása lesz.

Írta: Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!