Újabb érmek és ifjúsági olimpiai bajnoki cím

A magyar sportolók folytatták kiváló szereplésüket a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpián.

A leány strandkézilabda-válogatottunk a legjobb négy között szoros küzdelemben 2-1-re maradt alul a hazaiakkal szemben. Az első játszmában az argentinok voltak a jobbak (18-20), a másodikban pedig a magyarok (16-12), aztán a szétlövésben a hazai együttes 7-6-ra nyert. A hollandok ellen 2-0-s magyar siker született a bronzmérkőzésen (16-13, 20-18).

Gulyás Michelle öttusában állhatott a dobogó harmadik fokára. A női mezőny magyar indulója az egy nappal korábbi rangsoroló vívást 12 győzelemmel és 11 vereséggel a 10. helyen zárta, majd a szombati versenynapon a 200 méteres úszást 2:11.16 perccel megnyerte, ezzel a harmadik helyre jött fel. A bónuszvívásban egy győzelmet aratott, ami egy pluszpontot jelentett a számára, a lövészetekkel kombinált 3200 méteres futásban pedig 12:44.55 perccel a hatodik legjobb eredményt érte el, és ez elég volt ahhoz, hogy a harmadik helyen érjen célba.
Az ifjúsági olimpián a lovaglás nem szerepel az öttusaverseny programjában.

A kajakosok gyorsasági versenyében Kiss Ádám olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett. Egy nappal korábban Rendessy Eszter győzött ugyanebben a versenyszámban. A kenus Gönczöl Laura ezüstöt szerzett.

A tornász Balázs Krisztián a második helyen végzett talajon. Ugyancsak ezüstérmet nyert Bácskay Csenge ugrásban.

Szél Anna a birkózók 57 kilogrammos súlycsoportjában második lett.    

A magyar küldöttség eddig 12 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett. A vegyes csapatversenyekben elért helyezések a hivatalos éremtáblába nem számítanak bele.

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!