Hat nap alatt 46 meccs a Nemzetek Ligájában

Csütörtöktől keddig 46 mérkőzést rendeznek a labdarúgó Nemzetek Ligája harmadik és negyedik fordulójában.

Az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás a pénteki Horvátország-Anglia lesz. A két csapat legutóbb az oroszországi vb elődöntőjében találkozott egymással, akkor a horvátok jutottak tovább, akik végül ezüstérmet nyertek, míg a háromoroszlánosok a negyedik helyen végeztek. Egyik gárda sem kezdett jól az új sorozatban, hiszen mindkettő kikapott Spanyolországtól. Az első két kör eredményei alapján akár már a kiesés is eldőlhet. A nyári tornán a balkán válogatott hosszabbításban 2-1-re győzte le az angolokat. A pénteki párharcot zárt kapuk közt rendezik meg, mert kétmeccses büntetést kaptak a horvátok.

A világbajnok franciák kedden a 2014-es vb-győztes németeket látják vendégül. Legutóbb szeptemberben nézett egymással farkasszemet a két csapat, akkor gól nélküli döntetlen született Münchenben.

A magyar válogatott pénteken Görögországban lép pályára, míg hétfőn Észtországba látogat. Az NL-t 1-0-s vereséggel kezdtük Finnországban, majd hazai környezetben a csoportfavorit görögöket 2-1-re legyőztük szeptemberben.

Nemzetek Ligája 3. és 4. fordulójának programja:

Csütörtök:

A osztály, 3. csoport:

Lengyelország-Portugália, Chorzów 20.45

B osztály, 2. csoport:

Oroszország-Svédország, Kalinyingrád 21.45

C osztály, 1. csoport:

Izrael-Skócia, Haifa 20.45

C osztály, 4. csoport:

Montenegró-Szerbia, Podgorica 20.45

Litvánia-Románia, Vilnius 20.45

D osztály, 3. csoport:

Feröer-szigetek - Azerbajdzsán, Tórshavn 20.45

Koszovó-Málta, Pristina 20.45

Péntek:

A osztály, 2. csoport:

Belgium-Svájc, Brüsszel 20.45

A osztály, 4. csoport:

Horvátország-Anglia, Rijeka 20.45

B osztály, 3. csoport:

Ausztria - Észak-Írország, Bécs 20.45

C osztály, 2. csoport:

Görögország-Magyarország, Athén 20.45

Észtország-Finnország, Tallinn 20.45

D osztály, 2. csoport:

Moldova-San Marino, Chisinau 20.45

Fehéroroszország-Luxemburg, Minszk 20.45

Szombat:

A osztály, 1. csoport:

Hollandia-Németország, Amszterdam 20.45

B osztály, 1. csoport:

Szlovákia-Csehország, Nagyszombat 15.00

B osztály, 4. csoport:

Írország-Dánia, Dublin 20.45

C osztály. 3. csoport:

Norvégia-Szlovénia, Oslo 18.00

Bulgária-Ciprus, Szófia 20.45

D osztály, 1. csoport:

Lettország-Kazahsztán, Riga 18.00

Georgia-Andorra, Tbiliszi 18.00

D osztály, 4. csoport:

Örményország-Gibraltár, Jereván 18.00

Macedónia-Liechtenstein, Szkopje 20.45

Vasárnap:

A osztály, 3. csoport:

Lengyelország-Olaszország, Chorzów 20.45

B osztály, 2. csoport:

Oroszország-Törökország, Szocsi 18.00

C osztály, 1. csoport:

Izrael-Albánia, Beer-Seva 20.45

C osztály, 4. csoport:

Románia-Szerbia, Bukarest 15.00

Litvánia-Montenegró, Vilnius 20.45

D osztály, 3. osztály:

Azerbajdzsán-Málta, Baku 18.00

Feröer-szigetek - Koszovó, Tórshavn 18.00

Hétfő:

A osztály, 2. csoport:

Izland-Svájc, Reykjavík 20.45

A osztály, 4. csoport:

Spanyolország-Anglia, Sevilla 20.45

B osztály, 3. csoport:

Bosznia-Hercegovina - Észak-Írország, Szarajevó 20.45

C osztály, 2. csoport:

Észtország-Magyarország, Tallinn 20.45

Finnország-Görögország, Tampere 20.45

D osztály, 2. csoport:

Luxemburg-San Marino, Luxembourg 20.45

Fehéroroszország-Moldova, Minszk 20.45

Kedd:

A osztály, 1. csoport:

Franciaország-Németország, Saint-Denis 20.45

B osztály, 1. csoport:

Ukrajna-Csehország, Harkov 20.45

B osztály, 4. csoport:

Írország-Wales, Dublin 20.45

C osztály, 3. csoport:

Szlovénia-Ciprus, Ljubljana 20.45

Norvégia-Bulgária, Oslo 20.45

D osztály, 1. csoport:

Kazahsztán-Andorra, Asztana 16.00

Lettország-Georgia, Riga 20.45

D osztály, 4. csoport:

Örményország-Macedónia, Jereván 18.00

Gibraltár-Liechtenstein, Gibraltár 20.45

Írta: Albert Barbara Andrea

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!