Szegedi győzelmével továbbjutott a Fradi a kupában

A Ferencváros 2-0-ra nyert a Szegedi VSE vendégeként a Magyar Kupa 6. fordulójában.

Az első félidő elején két lehetőség is adódott a zöld-fehérek előtt: először Petrjak veszélyeztetett, majd Spirovski ugratta ki Lanzafamét, aki a bal alsóba küldte a labdát, ám les miatt érvénytelenítette a játékvezető a gólt. Az első találatra a 21. percig kellett várniuk a szurkolóknak, ekkor Leandro 20 méteres szabadrúgásgóljával megszerezte a vezetést az FTC-nek. A vendégek közel álltak ahhoz, hogy növeljék az előnyüket, viszont nem született már több találat az első játékrészben.

A szünet után Petrjak fejese centikkel ment el a kapufa mellett, majd nem sokkal később Böde lövését blokkolták a szegediek. A folytatásban is a Ferencváros irányította a játékot és több komoly helyzetet dolgozott ki, azonban az újabb gól csak a 87. percben esett, ekkor Finnbogason 22 méterről bombázott a hosszúba.

A Fradi 2-0-s győzelemmel jutott a Magyar Kupa következő fordulójába.

- Büszke vagyok a csapatomra, gratulálok az ellenfélnek és köszönöm, hogy megtiszteltek minket, illetve jó hangulatot teremtettek. Természetesen voltak elképzeléseim, de bizonyos különbségeket nem bírtunk áthidalni és akadtak technikai, valamint fizikai korlátaink, amikkel nem tudtunk mit kezdeni. Csütörtökön, pénteken próbáltam mentálisan felkészíteni és fizikailag frissíteni a fiúkat. Szerettem volna bátrabb futballt látni, labdatartó és labdabirtokló játékkal készültünk, amit sajnos nem tudtunk megvalósítani. Összességében mindenkinek nagy élmény volt - mondta Terjéki Tamás László, a Szegedi VSE vezetőedzője.

Szokol Lajos, a SZVSE elnöke kiemelte, hogy pontosan 50 évvel ezelőtt játszott a szegedi csapat a Fradival a Magyar Kupában, akkor 1-0-s sikerrel a napfény városának a gárdája jutott tovább. Továbbá hangsúlyozta, hogy a megye I-ben szereplő együttes egy NB I-es ellenfél ellen sem játszott alárendelt szerepet, helytállt és egy jó hangulatú, sportszerű mérkőzésen kaptak ki. A klubelnök gratulált az FTC-nek és további sikereket kívánt.

- A legerősebb csapattal érkeztünk, tiszteltük a riválist és a célunk az volt, hogy továbbjussunk. A pálya nehezítette a feladatunkat, sőt a szegedi együttes jól védekezett, így akadtak helyzetek, amiket kihagytunk, de a győzelem a legfontosabb. Pozitív, hogy kihúztuk kapott gól nélkül és senki sem szenvedett sérülést - nyilatkozta Sergei Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője.

Szegedi VSE-FTC 0-2 (0-1)

Szeged: Pluhár – Kormányos, Vastag, Seres, Nagypál – Pócs (Bakos, 86.), Csamangó – Végh, Bilic, Juhász – Kelemen (Vitos, 46.)

FTC: Holczer - Lovrencsics (Csonka, 85.), Blazic, Otigba, Leandro - Sigér, Spirovski - Csernik (Koch, 62.), Lanzafame (Finnbogason, 64.), Petrjak – Böde

Gól: Leandro (21.), Finnbogason (87.)

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!