Szecessziós kiállítással nyílt meg a felújított Ráth György-villa

A magyar és a nemzetközi szecesszió remekműveit bemutató kiállítással nyílt meg az átfogó rekonstrukción átesett Ráth György-villa. Az Iparművészeti Múzeum (IMM) első főigazgatójának korhűen helyreállított villája péntektől látogatható a Városligeti fasorban.

- Fontos eredmény, hogy Ráth György, a szecessziós művészet nagy pártfogója akaratának megfelelően egykori otthona teljeskörűen helyreállítva és gazdag tartalommal ellátva ismét fogadja a látogatókat - hangsúlyozta az IMM filiáléjaként működő intézmény csütörtöki megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Krucsainé Herter Anikó emlékeztetett arra, hogy a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a hazai muzeális intézmények megújítására, így a Ráth György-villa átfogó rekonstrukcióját is több mint 300 millió forinttal támogatta.

Cselovszki Zoltán, az IMM főigazgatója elmondta: az újranyílt épületbe több okból is érdemes lesz ellátogatni. Az egyik legfontosabb ok maga a gazdag szecessziós díszítéseivel együtt megújult villa, amely immár a legnagyobb múzeumok gyűjteményeinek kincseit is be tudja fogadni.

A látogató Ráth György otthonában érzi majd magát, miközben végigjárja a szecessziós és a historizáló ebédlőt, a fogadószobát és a többi helyiséget. „Mintha vendégségbe érkeznénk Ráthékhoz” - jegyezte meg.

- A mi szecessziónk című állandó kiállítás mintegy 600 műtárgyat felvonultatva mutatja be a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót, nem egy műtárgytípusra, hanem a korszakra és a stílusra koncentrálva. A kontextusba került kerámiák, bútorok, festmények, textilek és egyéb műtárgyak így igazán élni tudnak; az időszaki kiállításban pedig az Artista kortárs hazai divattervező stúdió reflektál a gyűjteményre - mondta el Cselovszki Zoltán.

Forrás: MTI / fotó - Balogh Zoltán

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!