Weszelovszky Gábor: az eredmény a befektetett munkán múlik

A fiatal hálóőr az M-Foci Kft.-vel szeretné az NB III-ban is megállni a helyét.

Weszelovszky Gábor a Tisza Volánban kezdte pályafutását, ezután pedig a SZVSE-ben focizott. Később Gyálarétre igazolt, majd Újszentivánon és Tiszaszigeten is megfordult.

- Nagyon sok szép emléket éltem meg Tiszaszigeten, ám szerettem volna kipróbálni magam egy magasabb osztályban is. Akadt egy lehetőség Makón, amit nem szalaszthattam el, mert jó a környezet és szimpatikus a csapat. Ismertem már a fiúkat, így nem egy teljesen idegen társaságba csöppentem bele - árulta el.

A 25 éves kapus célja, hogy kihozza magából és a társakból a maximumot. Szerinte a Maros-parti gárda akár egy jobb helyezést is elérhet az NB III-ban.

- Úgy gondolom, minden a munkán, a kitartáson és az alázaton múlik. Nyugodt személyiségnek tartom magamat, ezenkívül pedig pozitív a hozzáállásom - emelte ki.

Gábor hozzátette, hogy a megye I-hez képest lendületesebb a játék a harmadosztályú bajnokságban, technikásabb labdarúgókkal kerül szembe, így gyorsabban kell reagálnia a kapuban, sőt nagyobb pontosságot igényel.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!