Több poszton is bevethető Podonyi Norbert

Visszatért az M-Foci Kft. - be Podonyi Norbert, aki anno 7 évig futballozott a klub színeiben.

A rutinos játékos felnőtt karrierje 17 évesen az NB III-ban szereplő Algyőben indult. Ezután az egykori NB II-es Makó FC-be igazolt, ahol 7 évet töltött el. Egy évet játszott a Szeged 2011-ben, majd a Mórahalmot erősítette, de egy komoly sérülést követően visszatért Algyőre, amely akkor a megyei bajnokságban focizott. Úgy érezte, még futballozhat magasabb szinten, ezért visszatért az NB III-as Mórahalomba.

- Többen érkeztünk a homokháti csapattól, de így is sok az új játékos és össze kell kovácsolni a társaságot. A vezetőség megkeresett Makóról és mivel a Mórahalom kiesett a harmadosztályból, nem haboztam. Ismerem a klubbot, edzőket, szurkolókat. Örülök, hogy újra itt lehetek! - tudtuk meg.

Norbert több poszton is bevethető. Mindig hasznos egy tapasztalt labdarúgó a csapatban, amely nagyon fiatal focistákból áll.

- Szerintem pozitív az, hogy nagyrészt fiatalok a társak, lehet velük dolgozni és folyamatos fejlődhetnek. Azonban ez néha picit hátrány is ebben az osztályban. Egyébként szeretem a fiatalokat, főleg, ha alázatosak és mellette ügyesek. A pályán kívül még egyszerűbb, hiszen én is fiatalos vagyok - fogalmazott.

A 34 éves labdarúgó hozzáfűzte, hogy az elsődleges célja a bennmaradás. Nagyon nehéz a bajnokság és kiemelte, szerinte a közép csoport a legerősebb. Úgy véli, a második év mindig húzósabb egy adott osztályban, ezt személyesen is tapasztalta az előző csapatával.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!