Befejezi válogatottbeli pályafutását az orosz játékos

A hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében esett ki az orosz nemzeti csapat.

A házigazdák a legjobb 16 között kiejtették a 2010-ben világbajnok spanyolokat, majd a horvátoktól tizenegyespárbajban kaptak ki.

A tornát követően Szergej Ignasevics bejelentette a visszavonulását. A 38 éves játékos 127 alkalommal lépett pályára válogatottja színeiben és ezzel rekordernek számít.

- Ez volt az utolsó vb-m, az utolsó világversenyem, és pályafutásom utolsó mérkőzése - mondta a védő a negyeddöntőt követően.

A CSZKA Moszkva labdarúgója hozzátette: ha nem a hazai rendezésű vb-ről lett volna szó, akkor talán már nem is vállalta volna a világversenyt.

Ignasevics karrierje során csak orosz klubokban szerepelt, 2003-tól a CSZKA Moszkvát erősíti. Két éve már elköszönt a válogatottól, viszont nem találtak megfelelő helyettesítést, így rábeszélték, hogy folytassa. Egyébként kilencszer talált be az ellenfél hálójába. A vb-n mind az öt mérkőzést végigjátszotta, sőt a spanyolok és a horvátok ellen is értékesítette a büntetőket.

A 33 éves Alekszandr Szamedov szintén búcsúzik az orosz nemzeti együttestől.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!