Tizenegyesekkel búcsúztatta az oroszokat a horvát válogatott

Oroszország büntetőpárbajban kapott ki Horvátországtól a vb-negyeddöntőben.

Az első félidőben nagy iramban folyt a játék, a horvátok jobban kezdeményeztek, míg a házigazdák gyors kontrákkal próbálkoztak. Az oroszok ezen a meccsen is rengeteget dolgoztak a mezőnyben, azonban az eddigieknél bátrabban vezettek egy-egy támadást. A félidő derekán Cserisev előnyhöz juttatta csapatát, de nem sokáig örülhettek, hiszen nem sokkal később Kramaric egyenlített.

A fordulást követően visszább vettek a tempóból az együttesek, az oroszok behúzódtak a térfelükre, így az ellenfélnek több helyzete adódott: a 60. percben Perisic 8 méterről a kapufát találta el. Ezután megnyomták a meccset Cherchesovék, viszont nem tudták eldönteni a párharcot a rendes játékidőben.

A ráadás első részében Vida betalált a hálóba, így reménykedhettek Dalic tanítványai, hogy megúszhatják a tizenegyeseket. Azonban a horvátok nem tudták kivédekezni a maradék időt és a hosszabbítás második felvonásában Fernandes egalizált.

A kétszer 15 perc alatt sem döntötték el a válogatottak a továbbjutást, tehát következett a büntetőpárbaj. Az oroszoktól Szmolov és Fernandes is hibázott, míg a másik féltől csak Kovacic puskázta el a tizenegyest, így Horvátország jutott a legjobb négy közé a vb-n.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!