Istenes Bence fogja vezetni a német X-Faktort

Teljesült Istenes Bence egyik álma, vagyis egy népszerű műsor házigazdája lesz Németországban.

A magyar műsorvezető régóta szerette volna magát kipróbálni a németországi X-Faktorban is. A magyar tehetségkutató alatt ismerkedett meg Csobot Adéllal, akivel családot alapított.

A sztárpár egy ideje Kölnben él, azóta Bence többször szerepet kapott a német tévéknél, de közben hazai műsorokban is feltűnt. Most végre teljesült a hőn áhított álma, azaz műsorvezetőként láthatja a közönség Németország egyik legnézettebb adásában. A műsor augusztusban indul, tehát nem sok ideje marad a pihenésre a Survivor forgatása után, hiszen nemrég hagyta el a Fülöp-szigeteket, ahol 2 hónapig dolgozott.

A magyar X-Faktorban több évadon keresztül találkozhattunk Bencével a képernyőkön. A helyét tavaly Kiss Ramóna vette át és idén is ő lesz a tehetségkutató háziasszonya.

- Most egy új fejezet kezdődik az életemben, ugyanis én leszek a német X-Faktor egyik műsorvezetője. Igazán még én sem hiszem el, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itt állok a stúdióban. Olyan az egész, mint egy álom. Elképesztően boldog vagyok, és a legőszintébben mondom, Adél nélkül ez nem sikerült volna. A legnagyobb támogatást kaptam tőle, amit csak lehet - írta Istenes Bence a hivatalos Instagram-oldalán.

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!