Drámai küzdelemben elsőként jutottak tovább a spanyolok

Vért izzadt Spanyolország Marokkó ellen a B-csoport zárófordulójában, de egy hosszabbításban szerzett találattal pontot mentett.

Az afrikaiaknak tétnélküli volt a mérkőzés, ennek ellenére nagyot küzdöttek és egy percig sem adták fel. A 14. percben Ramos és Iniesta hibáját kihasználta Boutaib, aki megszerezte a vezetést csapatának. Nem sokáig örülhettek az előnynek, hiszen pár perccel később Isco egyenlített.

A fordulást követően is sok volt a szabálytalanság és a kakaskodás. A marokkóiak mindent megtettek, hogy bebizonyítsák nem véletlenül jutottak ki a vb-re és a 81. percben Nesyri tisztán bólintotta Ramos mellett a bal felső sarokba a játékszert. A spanyolok nem akartak szégyent vallani és a 91. percben Carvajal középre lőtt labdáját Aspas a hálóba sarkazta. A játékvezető videóbírós segítséget kért les gyanúja miatt, azonban végül érvényesnek ítélték meg a gólt. Az egyenlítésre kissé hevesen reagált az afrikai válogatott, a bírónak kellett rendet teremtenie a kispadoknál is.

Portugália 1-1-es végeredménnyel osztozott a pontokon Iránnal, így elsőként a hispánok jutottak be a nyolcaddöntőbe. Az Európa-bajnok másodikként zárta a csoportkört.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!