A világ egyik legnagyobb fesztiváljára hívták meg az AWS-t

Izrael nyerte a 63. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Lisszabonban. Az AWS a Viszlát nyár című számmal lépett színpadra és a 21. helyen végzett.

A fináléban 26 ország indulója adta elő produkcióját. Izraelt Netta képviselte a Toy című dallal. A 25 éves énekesnő 529 pontot szerzett a döntőben, ezzel az eredménnyel Izrael húsz év után először ünnepelhetett.

A Dal 2018 győzteseként az AWS képviselte hazánkat. Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, Schiszler Soma basszusgitáros, valamint Veress Áron dobos szerepelt, őket pedig Schwartz Dávid vokalista egészítette ki a versenyen. A csapat a döntőben a 21. helyen végzett 93 ponttal.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon dolgozó újságírók 2016-ban Stockholmban megalapították a színpadi látványt elismerő Buzz Awardot, amelyet tavaly Kijevben adtak át először. Idén a hat kategória közül a legjobb speciális effektekért járó díjat az AWS-nek ítélte oda a több mint ezer helyszínen dolgozó újságíró, aki leadta szavazatát.

A metál együttes előtt a nemzetközi szereplés után új lehetőségek nyílnak. Az AWS meghívást kapott a világ egyik legkiemelkedőbb metálzenei fesztiváljára, a németországi Wacken Open Airre és egy máltai fesztivál szervezői is már felvették a kapcsolatot velük.

Albert Barbara Andrea

 

 

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!