A Liverpool lesz a Real ellenfele a BL-döntőben

A Roma hazai pályán nem tudta lefaragni hátrányát a Liverpoollal szemben és 4-2-es győzelme ellenére búcsúzott a sorozattól.

Az angol csapat 11 év után jutott be ismét a BL-fináléba, ahol legutóbb 2005-ben léphetett pályára.

A „farkasoknak” rosszul kezdődött a mérkőzés, hiszen a vendégek már a 9. percben megszerezték a vezetést, miután Firmino jó ütemben játszotta meg Manét, aki 7 méterről a kapuba lőtte a labdát. Az olasz együttes még nehezebb helyzetbe került a bekapott találattal, de nem adta fel a párharcot és a 15. percben Milner öngóljával 1-1 állt az eredményjelzőn. Ezután a 25. percben Mané közeli próbálkozását még hárította Alisson, viszont egy szögletet követően ismét előnyhöz jutottak a liverpooliak Wijnaldum révén.

A folytatásban a hazaiaknak nem sok esélyük maradt, bár a fociban minden megtörténhet. A rómaiak dolgoztak ki helyzeteket és az 52. percben El Shaarawy lövését Karius Dzeko elé ütötte, aki a hosszú sarokba küldte a játékszert. A „farkasok” már bebizonyították a Barca ellen, hogy nem ismerik a lehetetlent, ezúttal is mentek előre és a 86. percben Nainggolan találatával átvették a vezetést. A hosszabbításban a Roma kapott egy büntetőt, amit Nainggolan értékesített, viszont a továbbjutást érő góljuk megszerzésére már nem volt idejük.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!