Sorozatban harmadszor döntős a Real

A Real Madrid 2-2-es döntetlent ért el a Bayern München ellen a BL elődöntőjének a visszavágóján. A királyi gárda 2-1-re nyert idegenben, így 4-3-s összesítéssel bejutott a fináléba.

A Bayern München hatalmasat küzdött, de már nem tudta a javára fordítani az összecsapást. Kimmich a 2. percben megszerezte a vezetést a bajoroknak, akik nem örülhettek sokáig, hiszen pár perccel később Benzema fejjel egyenlített. A folytatásban leginkább a vendégek előtt adódtak lehetőségek. Az első félidő hajrájában Marcelo kezezésénél nem fújt a bíró tizenegyest, ami méginkább borzolta a kedélyeket.  

Rosszul indult a második játékrész a münchenieknek, Tolisso hazaadása után Ulreich nagyot hibázott és Benzema belőtte a második találatát. A németek nem adták fel a párharcot, átvették a játék irányítását, míg a fehér mezesek a kontrákban bíztak. A befektetett munka meghozta a gyümölcsét és a 62. percben James Rodríguez a kapuba kotorta a labdát. A Bayern továbbra is hajtott a továbbjutást érő gólért, viszont a hazaiak jól védekeztek és Navas egyaránt bravúrosan hárított. A Real Madrid zsinórban harmadszor nyerheti meg a Bajnokok Ligáját.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!