Huszonkét év után köszön el a Barcától Iniesta

A Barcelona klasszisa könnyekkel küszködve egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idény végén távozik a klubtól. Andrés Iniesta 670 mérkőzésen lépett pályára csapatával és 31 trófeát gyűjtött.

Iniesta 1996-ban került a Barcelona akadémiájára, majd megfordult a korosztályos csapatokban és végül a felnőtt együttes kulcsembere lett. Többek közt nyolc bajnoki címet nyert a katalán gárdával, négyszer pedig a Bajnokok Ligája trófeáját emelhette a magasba. Szinte mindent megnyert, amit lehetett, a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok lett. Egyike azon játékosoknak, akit minden stadionban állva tapsolnak.

- Ez az utolsó idényem a klubnál. Sokat gondolkodtam és úgy érzem, ez a megfelelő idő az új kihíváshoz. Nem volt könnyű meghozni életem egyik legnehezebb döntését. Számomra mindig is a Barcelona lesz a világ legjobb csapata, olyan sokat köszönhetek neki. A csapat a legjobbat érdemli, és én a közeljövőben ezt nem tudom megadni. A csúcson akarok búcsúzni trófeákkal, amikor még hasznos vagyok együttesem számára - jelentette be Iniesta.

Nem tudni, hogy hol folytatja a 34 éves középpályás, nagy valószínűséggel Kínában.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!