Ötöt lőtt a Liverpool, de szépített a Roma

Nagy lépést tett a BL-döntőbe jutásért a Liverpool, miután hazai pályán 5-2-re legyőzte a Romát.

Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét oldalon adódtak helyzetek. A 35. percben a vendégek már nem tudták elkerülni Szalah gólját. A „vörösök” több lehetőségeket dolgoztak ki és a 45. percben egy kiugratás után Szalah belőtte második találatát.

A fordulást követően sem kegyelmeztek a hazaiak, így az 56. percben Mané, majd nem sokkal később Firmino duplázott. A brazil támadó a második gólját Milner jobb oldali szöglete után szerezte fejjel. A hajrában Klopp lehozta Szalahot a pályáról, ezután kissé visszavett a tempóból és lazán focizott a Mersey-parti csapat, ami megbosszulta magát. A 81. percben összejött a „farkasoknak” a szépítés Dzeko révén. A folytatásban Milner kezezett a tizenhatoson belül, tehát büntetőt ítélt a játékvezető, amit Perotti értékesített.

Az 5-2-es végeredménnyel még bármi megtörténhet a visszavágón, hiszen már megtapasztalhattuk, hogy a Roma képes ledolgozni otthon háromgólos hátrányt.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!