Rutinos játékossal erősített az M-Foci

Juhász György tapasztalatával szeretné segíteni csapatát, hogy bennmaradjon az NB III-ban.

Juhász György az NB II-es Mosonmagyaróvártól igazolt az M-Focihoz. Előtte 10 évig Békéscsabán futballozott, ahol csapatkapitány volt. A 30 éves labdarúgó 13 évvel ezelőtt már játszott Makón, akkor a csapat az NB I/B-ben szerepelt.

- Mosonmagyaróváron felbontottam a szerződésemet, ezért szabadon igazolhatóvá váltam. Néhány NB II-es és NB III-as lehetőség közül választhattam. Megkeresett a makói klub vezetősége és elmondták, hogy szükségük lenne a rutinomra, hiszen bent szeretnének maradni az NB III-ban. Mivel van helyi kötődésem, ezért elfogadtam az ajánlatot - tudtuk meg.

A baloldali védő eddig jól teljesített a bajnokság tavaszi idényében, az Iváncsa elleni idegenbeli találkozón fontos gólt szerzett. A Maros-parti együttesben sok a fiatal játékos, ezért szükségük van tapasztalt focistákra is.

- 350 NB II-es meccsen léptem pályára, sőt az NB I-ben is futballoztam. Úgy gondolom, fontos egy csapatban a rutinos labdarúgó, hiszen mindig jól valaki, aki irányít és leosztja az alapokat - tette hozzá.

Albert Barbara Andrea

0 Hozzászólás

Adataid

Olvassa el a legfrissebb híreket!